Jelenlegi hely

MARVEL szuperhősei

Tematikus kincskereső játékunkat olyan gyerekeknek alakítottuk ki, akik szeretik a kihívást és nem riadnak vissza attól, hogy kivegyék a stafétát a szülők kezéből:) Kevesen tudják, de Vasember is ilyen volt gyerek korában. Nem csak szerette a kihívásokat, hanem kereste is őket folyton folyvást. Így történhetett, hogy mikor családjával Magyarországon járt, mikor üzleti útra érkező édesapját elkisérte, elhagyott egy igen csak értékes varázsdobozt, melyből csupán egyetlen egy készült a Földön, és melynek tartalmáról csak annyit tudott Édesapjától, hogy "talán a Föld sorsa függhet tőle". Csak sejthetjük, hogy Szentendrén vagy Budapesten lehet, hiszen ebben a két városban töltötte a legtöbb időt ittjártakor.

Ez az idő előreszaladtával a feledés homályába merült. Viszont most óriási szüksége lenne a bolygónak a varászdoboz tartalmára. Így ennek megtalálására kétségkivül segítségül kell hívni a csapat összes tagját, mert nem csak a Vasember szeretné újra kezébe fogni rég elveszett varázsdobozt...

Ezért Thor, Hulk, Amerika Kapitány, Sólyomszem, Pókember és Fekete örvegy mellett Wakanda uralkodója, a Fekete párduc is csatlakozik Tony Stark, a Vasember csapatához. Hét helyszínt kell meglátogatni a kincs megtalálásáig. Minden állomásról csak úgy lehet továbbhaladni, ha megfejtetésre kerül az adott feladványt. Furfangos észjárás és logika szükséges ahhoz, hogy ráleljünk a hőn áhított varázsdobozra. A résztvevők az út során magukra vannak utalva, de elakadás esetén van lehetőségük segítséget kérni. Érdemes fényképezőgéppel érkezni, hiszen a program során a város látványosságaival is megismerkedhetnek.

Ahogy egyéb programjainkon, itt is díjazzuk az összes célbaérkező kis csapatot. Ezt a kincskeresést bátran ajánljuk gyermek csapatoknak, akár osztálykirándulásokra vagy születésnapokra.
Igény esetén a programot más városokban vagy kisebb településeken is ki tudjuk építeni.

#kincskeresés #varázsdoboz #kincsesláda #marvel #kincskeresésgyerekeknek #családiprogram #csapatépítés #familyday #kincskeresőprogram #treasurehunting #városfelfedezés #kalandrafel #iranymagyarország #kincskereső #élményprogram #együttacsalád #csapategység #élmény #kikapcsolódás #programacsaládnak

Marvel kincskereső játék gyerekeknek
Rendezvény információ: 

Programtípus: kincskereső játék gyerekeknek, családoknak
Résztvevők létszáma:  
2-500 fő
Korhatár: 
6 éves kortól ajánlott
Időtartama: 
kb. 1,5
Helyszín: 
Szentendre, de a programot kitelepüléssel is le tudjuk bonyolítani az ország bármely településén előzetes egyeztetés alapján.
Megjegyzés: 
A programhoz szükséges kelléket és eszközt biztosítunk. A téli hónapokban is elérhető program.