Jelenlegi hely

Graffiti

A graffiti egy művészet, mely Amerikából származik és jelentése csak ennyi: felirat. Sokan csak vandalizmusnak tartják. Pedig megfelelő körülmények között, megfelelő eszközökkel és az erre kialakított helyszínen a graffiti művészet is lehet.

A résztvevők természetesen kapnak segítséget, de a végeredményt önerőből, csapatmunkával kell létrehozni, hiszen meghatározott szabályok mellett, csakis együttműködve lehet a végső képet megszerkeszteni.

Az elkészült mű biztosan egy örök emlék marad a résztvevők számára.  csapatépítő program

Graffiti csapatépítő program
Rendezvény információ: 

Programtípus:  kreatív, ügyességi 
Résztvevők létszáma:  12-40 fő
Korhatár:  14 éves kortól ajánlott 
Időtartama:  1,5-2 óra
Helyszín:  Az ország egész területén, előzetes megbeszélés alapján.
Megjegyzés: A programhoz szükséges eszközöket és kellékeket biztosítjuk!
Téli hónapokban is elérhető program.
A program során fotókat készítünk, melyeket a résztvevők megkapnak.

 Időpontfoglalás az info@szeda.hu e-mail címen lehetséges!