Jelenlegi hely

Footgolf

Egy sport, egy szórakozási lehetőség, mely ötvözi a labdarúgást és a golfot. A játék folyamán 10 kijelölt célba kell eljuttatni a labdát minél kevesebb labdaérintéssel. A játékszert csak lábbal, vagy fejjel lehet megérinteni. A labda fekvésén - kerüljön  bárhova – a program során nem lehet változtatni, a célba juttatása során pedig oda kell figyelni, hogy merre lesz a következő kapu, hiszen a játék folyamatos.

Az a játékos nyer, aki a legkevesebb érintéssel juttatja célba saját játékszerét. Másik játékos labdáját érinteni a saját játékszerrel, vagy testrésszel tilos. 1 pályán egyszerre maximum 5 fő szerepelhet, de lehetőség van párban, illetve 3-4 fős csapatokban is játszani, de ez esetben a pályán elhelyezett célok száma, illetve a feladatok nehézsége nő. csapatépítő sportprogram

Footgolf csapatépítő program

Rendezvény információ: 

Programtípus: sport
Résztvevők létszáma:  10-25 fő
Korhatár:  12 éves kortól ajánlott 
Időtartama:  1,5-2 óra
Helyszín: Az ország  területén, előzetes megbeszélés alapján
Megjegyzés: A programhoz szükséges eszközöket és kellékeket biztosítjuk!
Téli hónapokban is elérhető program.