You are here

Trükkös Bringák

Kifejezetten egyedi kerékpárokkal tarkított csapatépítő, mely során a résztvevők akár több, mint 10 egyedi trükkös bringával ismerkedhetnek meg. Gurljatok egy, két, három kereken, társsal vagy egyedül, előre vagy hátra felé, biztosan a legyegyedibb kerékpárosokkal találkozhatasz ezen programunkon. Megismerkedhettek többek között az alábbi típusokkal: rodeo, velocipéd, mini, monobike, mókás tandem, megabike, csavart bringa, balance bringa, triker, taposó bringa, csizma bicikli, futóbivikli, chopper, fordított bringa. Emellett egy olyan egyedi vetélkedőben vehetnek részt, ahol a közös sikerélmény garantált, hiszen itt mindenki csak nyertes lehet. 

A program lapavetően 90-120 perces, de természetesen ezt mindig az adott csapathoz igazítjuk figyelembevéve az igényeket és, hogy mi a rendezvény célja. A programot az ország bármely területén le tudjuk bonyolítani, melyen akár saját kerékpárral is részt lehet venni, de igény esetén természetesen mi is tudunk biztosítani. Amennyiben még nagyobb kihívást kerestek, abban az esetben össze tudjuk kötni a tekerést evezéssel is:) vagy akár bográcsozással, vagy bármely programunkal, mely megtetszik még kínálatunkból.

Ajnáljuk csapatépítő rendezvényekre és csaladáokra egyaránt.

#kerékpároscsapatépítés #együtttekerünk #türkkösbringák #együttacsapat #biciklicsapat #tekerjünkegyütt #bicikliscsapatépítő #bringázzunkegyütt #kerékpároscsapatépítés #bringázikacsapat #varázskerékpárok #velocipéd #rodeobringa #tandem #megabike

trükkös bringás csapatépítés
Program information: 

Programtípus: Kerékpáros csapatépítő sportprogram
Résztvevők létszáma: 
20-500 fő
Korhatár:  
10 éves kortól ajánlott
Időtartama:  
1,5-2 óra
Helyszín:
 Igény esetén az ország bármely városában meg tudjuk valósítani.
Megjegyzés: 
A programhoz szükséges kelléket és eszközöket biztosítjuk a programhoz.
Téli hónapokban is elérhető program.