Akarsz egy kalandot? Bérelj trabantot:)
A trabant keletnémet gépkocsitípus, a VEB Sachsenring nevű cég gyártotta. 1954-ben az állami autógyárak azt a feladatot kapták, hogy gyártsanak le nagyon gyorsan egy kisautót, aminek önsúlya nem haladja meg a 600 kg-ot, négyszemélyes, 100 km-en maximum 5,5 liter benzint fogyaszt és 4000 német márkánál nem kerül többe. Az első Trabant végül csak 1957-ben készült el, de rövidesen a szocialista országok, de főleg Kelet-Németország legnépszerűbb autója lett.
34 évig gyártották a Trabantot, ez alatt az idő alatt több, mint hárommillió talált gazdára belőle. Az utolsó időkben már négyütemű autók voltak. Az alapvetően kétütemű, pisztolyváltós, benzinszintjelző nélküli Trabant a szocializmus szimbólumává vált. Nem csak egy autó, hanem egy életérzés is a Trabant: több filmet és sorozatot is készítettek erről a világról. Egy amerikai újságíró azt írta, amikor Kelet-Berlinből megnyílt az út Nyugat-Berlinbe: „A szabadság bűze töltötte be a nyugat-berlini Kurfürstendammot.”- utalva az óriási Trabantáradatra.
A trabi egy négyszemélyes "jószág", így erre foglaláskor ügyeljetek. Ha nagyobb a család / társaság, akkor van lehetőség egyszerre több trabi bérlésére. I
Illetve lehetőség van utalvány formájában is ajándékként adni a bérlést!
#trabanttúra #vezesstrabit #trabantozz #trabi601 #nosztalgiatúra #trabant601 #trabivezetés #trabantonszállni #nosztalgiázz #papírjaguár #tarbantvezetés #kormányváltó #kétüteműcsoda
GÉPJÁRMŰ ADATAI:
Szállítható személyek száma: | 4 fő |
Ajtók száma: | 2 |
Saját tömeg: | 650 kg |
Teljes tömeg: | 1000 kg |
MOTOR ADATAI:
Üzemanyag: | Benzin + Olaj keverék |
Váltó: | Manuális, 4 sebességes |
Teljesítmény | 26 LE |
Hajtás: | Első kerék |
FELSZERELTSÉG:
Forgatható kormány:) |
Utcára néző panoráma ablakok |
Zárható ajtók |
Manuális klíma = letekerhető ablakok |
Utastér fűtés |
Szélvédő fűtés |
Duda |
Állítható vezetőoldali ülés |
Állítható utasoldali ülés |
Dönthető első ülések |
Dönthető hátsó ülés (csak kombiban) |
Programtípus: élményvezetés
Résztvevők létszáma: 1-4 fő
Korhatár: -
Időtartama: 1 naptól
Helyszín: Magyarország
Megjegyzés: A programhoz szükséges kellékeket, eszközöket biztosítjuk!
A gépjárművet csak érvényes "B" kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni a KRESZ szabályainak betartása mellett.
Időpontfoglalás a regisztrálás után lehetséges a foglaltsági naptár alatti űrlap kitöltésével!
- Szabad időpont
- Foglalt időpont
ÁRAK:
2 óra | 24 000 Ft/nap |
1 hétköznap | 35 000 Ft/nap |
2 hétköznapnap | 29 000 Ft/nap |
3 hétköznap | 24 000 Ft/nap |
4-8 nap | 19 000 Ft/nap |
8 vagy több nap | 15 000 Ft/nap |
Hétvége (szombat-vasárnap) | 70 000 Ft |
Hosszú Hétvége (péntek délután- hétfő reggel) |
75 000 Ft |
- Amennyiben hétvégi nap is beleesik a bérlési időszakban abban az esetben a min. bérlési idő 2 nap.
- 1 nap = 1 naptári nap 9:00-19.00 óra között.
AJÁNDÉKUTALVÁNYKÉNT AJÁNDÉKBA IS ADTHATÓ ÉLMÉNYPROGRAM 1 év érvényességgel! Részletektről érdeklődjön elérhetőségeinken.
FOGLALÁS
- Foglalni e-mailben lehetséges.
- Előtte kérjük olvasd át bérlési feltételeinket, melyeket a foglalás megtételével elfogadottnak tekintünk.
- A foglalás a bérleti díj megfizetésével válik véglegessé.
BÉRLÉSI FELTÉTELEK, INFORMÁCIÓK:
- Jogosítvány - A járművet Magyaroszágon érvényes jogosítvánnyal rendelkező személy veheti bérbe, melynek bemutatása kötelező a bérlés napján.
- Személyi igazolvány, lakcímkártya - A gépjármű átvételekor érvényes személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatása kötelező.
- Teletank - Az gépjárművet teletankkal adjuk át, és úgy is kérjük vissza.
- Bérlési díj - A bérlési díjat egyösszegben készpénzben irodánkban vagy átutalással lehet megtéríteni előzetes egyeztetéssel e-mailben. Ennek megfizetésével válik véglegessé a foglalás!
- Kaució - Járművekre minden esetben kauciót kérünk készpénzben az autó átvételekor, függetlenül a bérlés időtartamától. Kaució: 50 000 Ft.
- Tartalmazza - A bérleti díj tartalmazza a jármű felkészítését évszaknak megfelelően, felelősségbiztosítást, pest megyei matricát, alap takaírtási díjat, a kért extrák bekészítését és a gépjármű bemutatását. Napi megtehető: maximum 200 km.
- Nem tartalmazza - A bérleti díj nem tartalmazza az üzemanyag költséget, a parkolást, és a pest megyén kivül eső fizetős utak használatát. Napi átlag 200 km felett megtett út esetén km díjat köteles fizetni a bérlő: 50 Ft/km.
- Fizetendő - Bérleti díj és kaució minden esetben előre fizetendő.
- Korhatár - Az autókat 21. életévét betöltött személy veheti bérbe, minimum 2 éves vezetési gyakorlattal.
- Tilos - A gépjárműben, dohányozni, pipázni, vizipipázni, elektromos cigit szívni nem megengedett.
- Állat - Allergia és higiéniai okok miatt - figyelve további bérlőinkre - sajnos állat/kisállat szállítása az autóban nem megengedett.
- Takarítás - Az alap takarítást tartalmazza a bérleti díj. Viszont összekoszolt, foltozott, sározott utastér és/vagy szemét hagyása esetén 15 000 Ft felár fizetendő.
- Kár - Minden okozott kárt a bérlő köteles megfizetni! Legyen szó kültéri vagy beltéri sérülésről.
- Biztosítás - Gépjárműveink csak kötelező felelősségbiztosítással rendelkeznek.
- Bírság - Minden, a gépjáművel elkövetett szabálysértés, vagy büntetés költsége a bérlőt terheli (parkolás, gyorshajtás, baleseti károkozás).
- Autóátvétel - Ingyenes az alábbi címen: Szentendre, Ady Endre út 58/B (11-es fő út). A járműveket lehetőség van kiszállítással is bérbe venni, amennyiben kapacitásunk engedi. Ennek díjáról e-mailben tudunk információt adni a pontos helyszín tudatában.
- Bérelhető járműveink tisztaságára és állapotára kiemelten figyelünk. Ezért minden bérlőnket arra kérünk, hogy a gépjárművet ugyanolyan állapotban hozza vissza, mint amilyenben átvette tőlünk. Amennyiben az autó átlagosnál nagyobb tisztítást igényel, vagy maradandó károsodást szenved, annak költségét a kaucióból vonjuk le.