You are here

Mazda mx-5 kabrió túra

Mazda mx-5. Ki ne hallott volna már róla. Nem véletlen, hogy a 90-es évekből és a 2000-es évek elejéről ezen típus autók futnek még mindig az aszfalton. Ezek a kultikus roadsterek, ahogy a típus szerelmesi szeretik emlegetni az utak legális versenyautói, hogy úgymondjam. De igazából mégsem. Nem is versenyautó, inkább egy kanyargyilkos:) Vagy eyg szerpentin szerető. Nehéz egy kifejezésbe körülírni. Egyrészről, mert igazából kabrió, könnyedén lehajtható, becsukható tetővel, hátsókerék meghajtással, gokart hasmagassággal és nem mellselge hátsó kerék közeli ülésekkel.

Mindezek, olyan egyedi vezetési élményhez és utazási élményhaz juttatják a beleülőket, hogy a szerelem szinte magától értetődően köttetik meg. 

Természetesen a túra előtt bemutatjuk a mazda mx-5 roadster fortélyait mindenkinek, valamint adunk egy túralapot, térképeket és pár kerdést is, csakhogy legyen egy kis kihívás is, ha az élményvezetés nem lenne elég:)

Az alábbi videón pedig megismerkedhettek az egyik mx-5 kabriónkkal: 

 

Az öt települést érintő körtúra folyamán nyolc kötelező állomás van, melyeket térképek és fotók segítségével kell megtalálni. Útközben egy-két fénykép erejéig megállni a táj szépsége miatt máshol is érdemes.

Szentendre, Leányfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány és Visegrád látványosságait nézhetitek meg a trabantos geo rally közben. A táv kb. 60 km-es, így bőven van időtök a program ideje alatt, hogy megtekintsétek az állomásokon az emlékműveket, templomokat, vagy megpihenjetek egy dunaparti kávézóban, vagy pékségnél.

GÉPJÁRMŰ ADATAI:

Szállítható személyek száma: 2 fő
Ajtók száma: 2
Saját tömeg: 650 kg
Teljes tömeg: 1000 kg

 

 

 

 

 

 

MOTOR ADATAI:

Üzemanyag: benzin 
Váltó: manuális, 5 sebességes
Motor: 1.6i 16V
Teljesítmény 110 LE
Hajtás: hátsó kerék

 

 

 

 

 

 

FELSZERELTSÉG:

Bőrkormány
Bőrülések
centrálzár
Vezetőoldali légzsák
Utasoldali légzsák
elektromos ablakok
elektromos tükrök
könnyűfémfelni
Android és iphone kompatibilis rádió
ülésfűtés
szivargyújtó töltő USB kimenttel
dönthető ülések
állítható ülések
Mazda mx-5 bérlés
Program information: 

Programtípus:  élményvezetés, kincskeresés, városnézés
Résztvevők létszáma:  1-2 fő
Korhatár:  - 
Időtartama:  3 óra
Helyszín: Dunakanyar
Megjegyzés: A programhoz szükséges kellékeket, eszközöket biztosítjuk!
A gépjárműveket csak érvényes "B" kategóriás jogosítvánnyal lehet vezetni a KRESZ szabályainak betartása mellett.
Céges vagy családi rendezvények esetén kitelepüléssel is lebonyolítható a program.